az első futó kaland

az első szerelem. gondolom, mindenkinek jut erről eszébe valami. valami szép, valami fájó. de valami. hát, velem is megtörtént a dolog. persze mai világunkban a romantika már nem annyira idilli és rózsaszínfelhős, mint anyáink idején, de aki akar érezni, az mindig érezhet.

a történet rövid. pláza. emberek sokasága a karácsony előtti forgatagban. apával ülünk a padon, amúgy férfiasan, és nézzük az embereket. és egyszercsak feltűnik ő. lili. sokaknak ez csak egy név. de nekem egyelőre ő jelenti a nőt. érett. már tud járni. szeretem az idősebb nőket.

rögtön kiszúrtam a tömegben. ő is engem. szerelem első látásra. megdobbant a szívem, amikor felém vette az irányt. és igen, tényleg odajött hozzám! szerelmesen néztük egymást. és megtörtént. az első érintés. az első finom érintés. csak az ujjaink értek össze. egy pillanatra. de ez megpecsételte sorsunkat. mindketten tudtuk, hogy elértük az intimitásnak azt a fokát, amikor bármi megtörténhet.

és meg is történt. annyira elbódultam, hogy még azt is megengedtem neki, hogy együtt üssük a dobozomat. kimondhatatlanul jó érzés volt. (és visszautasítom azt a feltételezést, hogy csak azért éreztem így, mert még nem tudok beszélni!)

de aztán végeszakadt. talált valami érdekesebbet, és már futott is tovább... én meg csak néztem utána szótlanul. azóta sem tudok beszélni az esetről. eltemettem mélyen magamba. a nők már csak ilyenek - vagy valami hasonló...

és hogy mi ebből a tanulság? azt gondolhatnátok, hogy az eset elvette a kedvemet, és már nem akarok semmit a nőktől. de nem. egyáltalán nem! inkább azt mondanám, hogy nyitottnak kell maradni. a szenvedély bármikor ránk találhat, a legváratlanabb helyzetben is! nem az a lényeg, hogy vége lett, hanem az, hogy megtörtént!

szóval kedves lilik és bármilyen más nevű lányok! én bárhol ott lehetek, és mindig nyitott vagyok a romantikára!